Nem alkohol eredetű zsírmáj

Szakértőnk, Huszár Zsuzsa étrendező írása

Ez a manapság rendkívül gyakori állapot egyszerre hordoz negatív és pozitív előjeleket. Negatív olyan szempontból, hogy meglehetősen komoly betegségről van szó, melyet mi okozunk magunknak az életmódunkkal- és ugyanitt rejtőzik a jó hír is: mi változtathatunk rajta. Erre szükség is van, mert szinte nincs gyógyszere- csak az életmód váltás segíthet.

Olyannyira gyakori kórisme, hogy a jómódú nyugati országokban minden harmadik ember érintett. A legtöbb esetben nem jár egyedül, társul hozzá más civilizációs betegség is, azaz fennáll a metabolikus szindróma. (Néhány nagyon ritka esetben genetikai eredetű, tehát öröklött anyagcsere betegség áll a háttérben: ez azonban már csecsemők Mit jelent a zsírmájban kiderül.)

Mit jelent a zsírmáj?
Amit a név is jelöl: a máj sejteiben kis lipidburkokban zsírcseppek képződnek, és ezek a felesleges zsírok felszaporodnak a májban. Normális esetben a májban 10%-nál kevesebb a zsír előfordulásának aránya. Az orvosi szóhasználatban nem alkoholos eredetű májbetegség (Non-Alcoholic Fatty Liver Disease – NAFLD) alatt értünk mindent, amit nem alkohol, vagy vírusfertőzés okoz. Komolyabb állapotot jelöl a NASH (Non-Alcoholic Steato-Hepatitis) azaz gyulladásos zsírmáj, ahol a zsírfelszaporodás mellett gyulladás is pusztítja a szervet.

Az ‘egyszerű’ zsírmáj önmagában még nem súlyos, életveszélyes betegség, viszont megbízhatóan jelzi az anyagcsere kisiklását. Életmódváltás hiányában azonban tovább romlik, és krónikus májgyulladásba alakul. A gyulladás folyamatosan súlyosbodik, a máj az elzsírosodás területein hegesedik, pusztul. A betegség végső következménye a májcirrózis, előbb-utóbb halálos szervelégtelenségbe torkollik, és a beteg életét egyedül a májátültetés mentheti meg.

Meglehetősen komor végkifejlet egy olyan problémára, melyet szinte minden fokozatában mi magunk, a saját hatókörünkön belül megállíthatunk.

Mitől alakul ki a zsírmáj?
– Ha a máj problémáit nem az alkohol-függőség okozza, akkor az érintett valószínűleg a túlsúlyos, elhízott személyek rizikócsoportjába tartozik, köztük 80 %-nál is jelen van ez a probléma.
– További kockázati tényező lehet többek közt a 2-es típusú cukorbetegség, az inzulinrezisztencia, a hasnyálmirigy különféle betegségei, a magas vérzsírszint, a pajzsmirigy betegségek, főként az alulműködés.
– Sajnos egyes gyógyszerek (például szteroidok, hormonok) hosszútávú szedése is hozzájárulhat, májkárosító hatása miatt.
– Rendkívül szomorú adat, hogy a szinte járványszerű elhízás miatt egyre fiatalabbaknál is megindul a máj szerkezeti leépülése.
– Külön csoportot képez az akut terhességi zsírmáj, amely szerencsére igen ritka, ugyanis nagyon súlyos állapotot jelent, ami az anyát és a magzatot is veszélyezteti.

A fenti felsorolásból majdnem az összes állapot olyan, melyet magunk idézünk elő. A civilizációs betegségek mindegyikénél felelőssé tehető az életmód és a táplálkozás, a zsírmájnál sincs ez másképp. A rendszeresen túlzott kalóriabevitel, iparilag feldolgozott, finomított szénhidrátokban és toxikus növényi olajokban gazdag, rostban, ásványi anyagokban szegény étrend. Ezek kombinációja lesz az első lépés a tartósan felfokozott inzulinhatáshoz, mely megzavarja a zsíranyagcserét, és egyebek mellett zsírmájat okoz, melyhez hamarosan inzulin-rezisztencia társulni fog.

A tartósan magas kalóriabevitel ha krónikus mozgáshiánnyal párosul, és társul hozzá a kevés természetes napfény, rendszeresen rossz minőségű alvás, szinte borítékolható következmény: a metabolikus szindróma.
A gyümölcscukor, azaz fruktóz hatása a májra
A kutatások szerint a zsírokkal együtt bőségben érkező finomított, gyorsan felszívódó szénhidrátok fontos szereplői a zsírmáj kialakulásának.

Amikor természetes, finomítatlan összetett szénhidrátokat fogyasztunk, nem teszünk rosszat szervezetünknek, sőt. Lassú lebomlásuk alatt egyenletes glükóz-terhelést kapunk, mely megdolgoztatja ugyan az inzulin-termelő hasnyálmirigyet, de a felszívódó glükóz feldolgozásába lényegében összes sejtünk besegít. Az izom elraktározza, agyunk eltüzeli, és minden szerv fogyaszt belőle igénye szerint. Ezzel a folyamattal semmi probléma nincsen, szervezetünk természetesként ismeri fel, és idomul hozzá. Ilyen például a gyümölcsök fogyasztása.

Amikor finomított asztali cukrot fogyasztunk, az viszont egy teljesen más eset: a répacukor, nádcukor, szacharóz elegye egy diszacharid, melynek fele glükóz, másik fele fruktóz. A finomított cukorral tehát bőséges fruktózt is fogyasztunk, azonban teljesen más formában, mint mondjuk a friss gyümölcsök. A gyümölcsökben a változó fruktóz tartalom vízzel, vitaminokkal, lassan emésztődő és emészthetetlen rostokkal együtt érkezik, ezért nem terheli az emésztőrendszert. A lassan felszívódó természetes gyümölcscukor feldolgozása szinte teljes mértékben megtörténik a bélfalban, és csak igen kevés jut el a májba.

A fruktóz viszont már néhány hónapos kitartó fogyasztása is sajnálatosan zsírmájat okoz. (Stanhope 2009, DiNicolantonio 2017) Sajnos a kevés sem veszélytelen: a hatás összeadódik, és lassan, fokozatosan zsír molekulákkal borítja be a májat. A fruktóz egy olyan különleges cukor, melyet a glükóztól teljesen eltérően- csak a bélfal, és a máj képes eltüntetni- kapacitásának határáig. Utána már csak tárolni tudja, és leginkább az alkoholhoz hasonlítható módon zsírmájat és idővel mindenütt toxikus szervkárosodást okoz.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni: zsírmáj és a vele rokon anyagcsere-betegségeink , a metabolikus szindróma közös forrása: az életmódunk. Kevés mozgás, és az értéktelen olajokban, finomított szénhidrátokban, glükózban és fruktózban gazdag, ámde rostszegény ételek. Ennek ismeretében viszont a prevenciója, visszafordítása és a gyógyítása is meglehetősen egyszerű: rendszeres mozgás, természetes eredetű, valódi tápanyagokban gazdag étel. Természetesen a diéta abszolút személyre szabott kell legyen, tekintve, hogy nem mindenkinek ugyanolyan civilizációs betegségek társulnak, vagy nem ugyanolyan mértékben.

Bármikor kideríthetjük, hogy májunk milyen állapotban van, a vérképben a májenzimek: gamma-GT, GPT, GOT emelkedett szintje jelzi. Bizonyos esetekben Fibroscan vizsgálat elvégzése is szükséges lehet. A zsírmájnak nincsen markáns, észlelhető és kizárólagos tünete. Jel lehet a jellegzetes alma típusú – hasra lokalizálódó – elhízás. Előrehaladott állapotban okozhat olyan általános tüneteket, mint gyengeség, fáradékonyság, a terhelhetőség csökkenése. Tünet lehet még a kiálló gyomor, puffadás, gyomorégés, bőrpanaszok, fokozott verejtékezés, sötét vizelet, és lepedékes nyelv.

Ritkán hasi vagy jobb bordaív alatti fájdalommal jár, azonban ez nem teljesen megbízható tünet, mert a májban nincsenek érzőidegek, ezért nem fáj, ha funkciója gyengül vagy baj van. A tipikus bőrsárgaság komoly állapotot jelez és azonnali orvosi beavatkozást igényel.

A zsírmáj kezelése az életmódváltás lépéseivel
Mivel a zsírmáj nagyon ritkán fordul elő magában, azaz 90 %-ban társulnak hozzá a társbetegségek, ezért a kezelés mindig abszolút személyre szabott kell legyen.

A testsúly csökkentése diétával, megfelelő, személyes étrenddel, rendszeres, állapotnak megfelelő testmozgással elérhető. A mozgás javítja a vérkeringést, a vér oxigén-és tápanyagszállító képességét, a hormontermelő szervek munkáját.
A testsúly csökkenése már magában javítja a máj szövettani elváltozásait, felhasználva a szervet beborító zsír molekulákat. A megfelelő ütemű fogyás már 50 százalékkal is csökkentheti a máj elzsírosodását.

Vércukor anyagcsere optimalizálása
A különböző típusú diabétesz mellett a csökkent glükóztolerancia és az inzulinrezisztencia mindenképpen kezelendő zsírmáj esetén. Általában gyógyszeres kezelés történik, kombinálva a személyes diétával és táplálékkiegészítőkkel. Ha a zsírmáj cukoranyagcsere problémákkal társul, rendkívül fontos a glükóz és fruktóz kerülése, ahogy a cikk előző részében kifejtettem. Ebben az állapotban egészen kevés fogyasztása sem javallott, hiszen két létfontosságú szervet is támadás alá vesz. Manapság már egyáltalán nem okoz nehézséget az édes íz pótlása, hiszen számtalan egészséges, természetes cukorpótló áll rendelkezésre.

Magas vérzsírszint csökkentése
Ahogy szervezetünk egy szorosan egymásrautaltságban létező, együtt működő, holisztikus egységet képez, úgy hibás döntéseink több szervre is kihatnak. Az életmódváltás azonban azt a nagyszerű jelenséget hordozza magában, hogy a javulás úgyszintén testszerte mindenhol hat. Azaz ha az előző pontokban felsorolt lépéseket megtesszük, az magával fogja hozni a magas triglicerid- és koleszterinszint mérséklődését és rendeződését.

Annyit még érdemes hozzáfűzni, hogy magas vérzsírszint esetén az egészséges zsírok bevitelét is csökkenteni kell, és nagyban koncentrálni az érvédő vegyületek bevitelét, mint a hagymák, piros és fekete bogyósok, zöldlevelesek.

A zsírmáj gyógyszeres kezelése
Ahogy többször is említettem, az öngondoskodás és életmódváltás azért is elengedhetetlen a zsírmáj kezelésében, mert gyógyszeres kezelés egyenlőre nem létezik. Kutatásokban igazolt hatásúnak bizonyult az obetikolsav, mely jelenleg klinikai tanulmányok keretein belül hozzáférhető csak, bár ígéretes készítménynek mutatkozik a zsírmáj kezelésében.

Milyen élelmiszereket fogyasszunk?
1. A teljes kiőrlésű gabonák, álgabonák: hasznos energiaforrások, magas rosttartalmuk kedvez a metabolikus szindróma összes állapotának.
2. Avokádó: az egészséges zsírokban gazdag avokádó képes lassítani a májkárosodás folyamatát.
3. Napraforgómag: a benne található E-vitamin antioxidáns segíti a máj működését.
4. Olívaolaj és porcsin: magas omega-3 tartalmknál fogva képesek csökkenteni a májenzimek szintjét.
5. Kávé: kutatások szerint a napi 2-3 jó minőségű kávé cukor és tej nélkül csökkenti az abnormális májenzimek termelődését, erős szabadgyökellenes hatású és csökkenti a máj szerkezeti átépülését.
6. Az összes zöldleveles zöldség: brokkoli, a kelbimbó, a kelkáposzta, spenót és más zöld leveles zöldségek fogyasztása csökkenti a testsúlyt, megakadályozza a zsír lerakódását a májban és a vérben.
7. Fermentált és csíráztatott élelmiszerek: az előemésztésnek köszönhetően alacsony a szénhidrát tartalmuk, és támogatják a mikrobiom egyensúlyát. Ilyen a savanyú káposzta, kimcsi, miso, kefír, joghurt. Csíráztatásra pedig speciáis magokat vásárolhatunk, a zsázsától a mungóbabig.
8. Tofu: kísérletekben bebizonyosodott, hogy a szójafehérje tartalmú élelmiszerek, például az alacsony zsírtartalmú tofu csökkenthetik a májban lerakódott zsír mennyiségét.
9. Halak: a tonhal, pisztráng, lazac, makréla, és a szardínia nagy mennyiségben tartalmaznak omega-3 zsírsavat, mely nem csak az egészséges zsírszint kialakítását segíti, de gyulladáscsökkentő hatása is van. Aki viszont nem szeretne állati eredetűt fogyasztani, az algából is magához veheti az omega-3-at, ahogy a halak is teszik.
10. Olajos magok: a dió, a mandula és más magvak szintén magas omega-3 tartalmuk és nagy rosttartalmuk miatt segítik az egészséges májfunkciók fenntartását.
11. Összes hagyma, de főleg a fokhagyma: antibakteriális, antivirális, fertőtlenítő, segít a fogyásban és a vérzsírszint csökkentésben.

Gyógynövények
1. A csalánlevél segít a máj tisztításában, de jótékony az epe- és gyomorpanaszokra is. Vértisztító hatású, segít eltávolítani a salakanyagokat. Teáját kúraszerűen érdemes fogyasztani, 6 hét után 4 hét szünettel.
2. Diófalevél, amit ihatunk az emésztés javítására étkezés után, alkalmanként is. Antibiotikumos kúrák után különösen ajánlott. Erősíti a máj tevékenységét, fokozza a vérkeringést. Teaként igyuk, evés után.
3. Máriatövismag olaj- nem véletlen a pontos megnevezés, mert ennek a gyógynövénynek hatóanyagai nem vízoldékonyak, így teában nem fogyasztható. Hidegen sajtolt olaját kiskanálnyi mennyiségben fogyasszuk naponta.

A máj számára hasznos élelmiszerek, gyógynövények felsorolásából is látszik, hogy a regenerálás nem nehéz folyamat, ha döntöttünk az életmódváltás mellett. Akár prevencióként, akár gyógyításként foglalkozunk ezzel a szerény, ám nélkülözhetetlen szervünkkel, nagyon fontos lépést teszünk életünk meghosszabbításáért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.