BEJGLI TÉSZTAMIX A LEGJOBBAK KÖZÖTT

A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete immár ötödik éve választja ki az év új gluténmentes termékeit. A verseny eredményeit pedig múlt héten hirdették ki. A zsűri értékelése alapján 2020-ban a Gabonakutató Nonprofit Kft. GK Food gluténmentes termékcsaládja lett a győztes, a második helyen pedig az M-Gel Hungary Kft. bejgli tésztamixe végzett. Gangel András, a cég vezető munkatársa szerint a termék az idei karácsony nagy slágere lehet azokban a családokban, ahol gluténmentesen kénytelenek étkezni. Így legalább 5-10 ezer rúd bejgli kerülhet majd az ünnepi asztalokra az övéik közül.

Idén 17 cég 29 termékkel illetve termékcsaláddal nevezett a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete által meghirdetett, az éj új gluténmentes terméke versenyre. A zsűrizés során többek között olyan bírálati szempontokat vettek figyelembe, mennyire hiánypótló az adott termék, melyek az előnyös tulajdonságai és mennyire korszerű a csomagolása.

Karácsonykor ezerszámra lesz az ünnepi asztalokon

Gangel András, a cég vezető munkatársa, aki a csapatával együtt fejlesztette a díjazott terméket, arról beszélt, a háziasszonyok és a cukrászok is tudják, hogy a bejgli az egyik legnehezebben kezelhető tészta.

„Sima lisztből is nehéz elérni a kívánt állagot, gluténmentesen pedig hatványozottan nagyobb kihívást jelent. Szintén fontos az ízélmény: amikor valaki megkóstol egy menteset, azt kell éreznie, mintha egy hagyományos lenne. Akkor jó, ha szaftos, puha és nem reped meg” – fogalmazott a szakember.

A gluténmentes termékek gyártói között hatalmas a verseny, hiszen minden termékfejlesztő tisztában van vele, hogy a tésztamix segítségével alapvetően otthon sütnek az emberek. Fontos, hogy könnyen elkészíthető legyen és már elsőre vagy másodjára tökéletes desszert sikerüljön belőle.

„Nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Sokat dolgoztunk azon, hogy szerkezetileg, ízben és állagban is jól összeálljon a bejgli. 2019 végén kezdtük el fejleszteni a tésztát és idén került forgalomba.” – tette hozzá András.

Így lesz tökéletes

A recept szerint 3 rúd beigli készítéséhez 500g beiglitészta mixet, 250g margarint, 1,8dl vizet, 4g felfuttatott friss élesztővel összegyúrjuk, 20 percig pihentetjük, nyújtjuk majd megtöltjük. Felületét tojással bekenjük, 30 percet kelesztjük (hideg 15 fok alatti helyen), majd 180 fokos sütőben sütjük.

A cég tervei között szerepel, hogy a díjnyertes bejgli tésztamixből kész terméket is sütnek majd, ahogy már évek óta teszik a szénhidrátcsökkentett bejglivel is. Ha ez megvalósul, akkor még többen férhetnek majd hozzá az áruházláncok polcain.

Ugyanakkor a termékből nemcsak bejglit lehet készíteni, hanem pozsonyi kiflit vagy fantázia szerint egyéb süteményeket is.

Az M-Gel Hungary Kft.-nál 12 éve indult az életmód ágazat, azóta folyamatosan bővítik a kínálatot, most 100 feletti különböző gluténmentes termék található meg náluk. Ezeket a honlapjukon, kiskereskedelmi boltokban és a multik polcain is meg lehet találni.

Recept 3 rúd bejgli készítéséhez:

500 g Gluténmentes bejglitészta mix
85 g margarin
1,6 dl víz
21 g friss élesztő
100g almacukor
2 db tojás

Az összetevőket egynemű tésztává gyúrjuk. 20 percig pihentetjük és nyújtás után a töltelékkel kenjük. Szokott módon feltekerjük és felületét tojás sárgájával bekenjük,30 percet kelesztjük hideg 15 °C alatti helyen, majd fehérjével kenjük és ezt meleg helyen szárítjuk a bejgli felületére. 165°C-os sütőben kb 30-35 perc alatt készre sütjük. Az m-GEL Gluténmentes dió és mák tölteléket ajánljuk hozzá.

Kiszerelési egységek:
Gluténmenztes bejgli mix:
02149           0,5kg
02148           20kg
Gluténmentes mák töltelék:
02223           0,5kg
01650           2,5kg
02225           15kg
Gluténmentes dió töltelék:
09870           0,5kg
01645           2,5kg
02203           15kg

A receptúra pozsonyi kifli készítéséhez is alkalmas!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük